most jött el az a rész, amit a filmekben csúcspontnak hívnak, habár nehéz ezt elképzelni vizsgaidőszak előtt fél héttel. de én látom a nyarat, Perugia-t, aztán a minisztériumot, meg Messina-t is. nem tudom jobban elmondani, egyszerűen látom, ott van a szemem előtt. érzem mennyire bátornak kell lenni, de egyre inkább azt is, hogy most van itt az én időm. és nem érdekel senki, kurvaönző vagyok, ez is bekövetkezett, lássatok csodát.
a tárgyalás még mindig egy érdekes közeg, a maga szépen megszerkesztett, színészkedésbe hajló monológjaival és alakításaival. imádom nézni a tekinteteket, ahogy bíróról ügyvédre, ügyvédről ügyészre, onnan a hozzátartozóra vagy ránk szegeződnek és vissza. palástok mindenkin, komolyságot sugározva, de a védőügyvéd a folyosón azért a facebookot piszkálja az iphone-on. a vádlottat vezetőszáron hozza a 45612-es bévé őr, hatalmasra nagyított tyúkláb mintás széttoldozott felsőben sétál az ordítóan zöld kárpittal bevont padhoz. látszik, hogy komolyan gondolja, anno ötlete nem volt, hogy mefedron helyett amfetamint vagy bármi mást vett. meglepő tájékozottsággal elemzi a mefedron testben történő átalakulását, nem is tudom, talán a börtönben ilyen jól felszerelt a könyvtár? vagy szerette a kémiát? a bíró szemén is halvány érdeklődés tükröződik. a szünetben meg tudok egy s mást a dizájner drogokról, Kati, speed, fű és társai, nem is tudom, érdekes és kockázatos mókának tűnik. vagy én nem vagyok elég dekadens. a bíró 1 év próbára bocsátást ítél, ügyész boldog (már amennyire a szigorú, szemüveges ügyész fagyos jelleme ezt megengedi), a vigyorgó ügyvédjelölt fellebbez (fene se érti, minek) megrovásért/felmentésért. vádlott pedig nekiáll pórázon beszélgetni a hozzátartozóval. függöny le, vastaps.
elegem van a bonyolult dolgokból, tiszta, egyszerű, nyilvánvaló embereket akarok, világos mondatokkal a szájukban, egyenes mozdulatokkal a végtagjaikban, konkrét múlttal és jövővel és rohadtul, kicseszettül egyértelmű döntésekkel.
nincs időm rád remény.
az utolsó ujjpercem csak úgy lüktet, ha szerencsém van le is szakad,
florence és foster felváltva üvölt a fülemben,
most már igazából tervezgetem, hogy részt veszek életem első sziget fesztiválján (mikor kell elkezdeni, ha nem a 20.-on?),
brutális, agysorvasztó nyelvfejlesztő júliust tervezek, hogy ne égjen le azonnal a pofámról a bőr, amint belépek a külügyminisztériumba, na igen.
és gyanúsan nagy csend van úgy a fejemben, mint a szívemben, kezdem azt hinni, hogy (saját magam által generált) dráma nélkül unalmas alak vagyok. olyan, mintha ez lenne a fő alkotóelem. 8 liter vér és 10 kiló dráma plusz a belsőségek, ez_vagyok_én.
ez vagyok én?
mostanság robog az élet, hol el mellettem, hol velem együtt, de gyorshajtási csekket még nem kaptam. a szívem valahol stoppol az út szélén, ha találkozunk, becsszó felveszem, bárhová is megy.
rég voltam kellően bohó egy ilyen kitöltéséhez, voltaképp Milánóban csináltam csak ilyet. de most újra, mert amúgy is egy nyitott könyv vagyok. aki látja, viheti.
1. Hol fogtad utoljára valakinek a kezét?
Otthon.
2. Ha megélnél egy háborút, szerinted túlélnéd?
Ha atom, senki sem élné túl. Ha csak "egyszerű", megeshet.
3. Bealszol a tévé előtt?
Ha igen, az már elmond valamit a programról.
4. Ittál már tejet közvetlenül a dobozból?
Ó, de hányszor. Ez totálisan egy kategória a lábasból evéssel. Nem illendő, de esküszöm finomabb.
5. Nyertél már valaha betűző versenyt?
Szerintem ilyet csak A-m-e-r-i-k-á-b-a-n rendeznek, úgyhogy nem.
6. Mi volt a legnagyobb vitád valamilyen baráttal?
Kényszeresen menekülök a viták elől.
7. Gyorsan gépelsz?
A gyorsasággal nincs baj, már csak vakon gépelni kellene tudni, na az haszon lenne.
8. Félsz a sötétben?
Csak attól félek, hogy valaki éjszaka benéz az ablakon, erkélyajtón, amúgy nem.
9. Most van valaki, aki tetszik?
-
10. Miért ért véget a legutóbbi kapcsolatod?
-
11. Szerencseszámod?
8. De ez inkább afféle 'mindenkinek-van-szerencseszáma' dolog.
12. Nyertél már lottón?
Tanultam valószínűségszámítást, úgyhogy nem élek ilyenekkel.
13. Most iszol valamit?
Tejet, kivételesen bögréből.
14. Okosnak tartod magad?
Ohohó.
15. Ettél valaha bogarat?
Biciklizés közben biztos leszaladt pár.
16. Most van valaki, aki hiányzik?
Nincs.
17. Mit kérsz karácsonyra?
Egy városra elég havat.
18. Ismered a muffinembert?
Ezmiez?
19. Beszélsz álmodban?
Csak hülyeségeket.
20. Emlékszel az első csókodra?
-
21. Reptettél valaha sárkányt?
Igen, ráadásul én magam csináltam. Majd megmakkantam a büszkeségtől.
22. Mikor mentél legutóbb úszni és hova?
Tavaly júliusban, Monterosso, Földközi-tenger és rettegtem, hogy hozzáér a lábamhoz valami tengeri szörny állat.
23. Sikeresnek tartod magad?
Hozzáállás kérdése, úgyhogy mostanság igen.
24. Kábé hány ember száma van a mobilodban?
Ötletem sincs.
25. Szerettél volna valaha kapni egy lovat?
Soha, egy pillanatra sem érdekeltek a lovak. A pónik meg végképp nem.
26. Mik a terveid holnapra?
A következő heti ámokfutásra való felkészülés és kármegelőzés.
27. Mit csináltál múlt hétvégén?
Bödőcs Tibor esten jártam barátnővel, ronggyá röhögtük, aztán álomba beszéltük magunkat.
28. Most hiányzik a suli?
Jaj nagyon. Szerencsére csak hétfőig kell egymást nélkülöznünk, hallelujah.
29. Mikor mondta neked valaki utoljára, hogy szeret?
Ma.
30. Szeretsz szingli lenni?
Ez a szó egy nyelvtani bűncselekmény, amúgy köszönöm, jól vagyok.
31. Szereted a szobádat?
Pont jó.
32. Ki a hősöd?
-
33. Lógtál valaha a suliból?
Igazi félős stréber voltam, aztán az egyetem kicsit átformált...
34. Most mit fogsz csinálni (miután kitöltötted a tesztet)?
Egyszerűen átadom magam az alvás csodájának.
35. Ha összezárva kéne eltöltened 24 órát egy emberrel, legszívesebben kit választanál?
D., barátnő, lakótárs, végre nem kellene sehová menni, csak beszélnénk kiszáradásig.
37. Ettél valaha kutyakaját?
Különben honnan tudnám, hogy normális dolgokat eszik-e Szuszi? Amúgy csak egy száraz táp falatot ettem meg, azt kell mondjam, egész jó.
38. Őszinte ember vagy?
Remélem.
39. Szereted a ham&eggs-et?
Ha egy hétre előre le akarom tudni a só/koleszterin bevitelt, akkor igen.
40. Mi az a három dolog, ami mindig nálad van?
Határidőnapló (az agyam helyett), pénztárca, telefon.
41. Van valamilyen sebhelyed?
Szuperjókislány voltam, egy kartöréssel megúsztam az egész gyerekkort.
42. Szereted az akciót, a pörgést?
Nem igazán.
43. Mi szeretnél lenni, ha nagy leszel?
Űrhajós, CIA-ügynök, postás, gyümölcs a jogobellában, hogy klasszikust is idézzek.
44. Mi a legnagyobb titkod?
Ha elárulnám, meg kellene öljelek már nem lenne titok, ugye?
45. Milyen gyakran telefonálsz?
Amikor oka van.
46. Hiszel a szerelemben?
Erre majd visszatérek a jövőben.
47. Van valami, amit szeretnél, de nem kaphatsz meg?
Ha nem lenne, nagy bajban lennék.
48. Mi az a négy dolog, amit elsőként veszel szemügyre egy srácban/lányban?
Haj, szemek, orr és cipő.
49. Mikor sírtál utoljára?
Meglepően régen, komolyan.
50. Kit öleltél meg utoljára?
D.-t, mielőtt államvizsgára ment.
51. Jól kijössz a családoddal?
Nem is lehetne jobb a kapcsolatunk.
52. Hol van a mobilod?
Mindig máshol, jön utánam, mint egy árnyék.
53. Mit ettél utoljára?
Paradicsomos-tonhalas spagetti mozzarellaval, s.k., é stato fantastico!
54. Mi a kedvenc színed?
Tengerészkék, még mindig imádom.
55. Milyen filmet láttál utoljára moziban?
Gyász, de ötletem sincs.
56. Most milyen dalt hallgatsz?
Lana del Rey: Blue Jeans
57. Most mire vágysz?
Csodás álmokra.
58. Melyik a kedvenc kocsid?
Mini. Akármilyen Mini. Örök szerelem.
59. Most nézel valamit a tévében?
Nem.
60. Kivel beszéltél utoljára mobilon?
Anyával, úgy napjában ötször.
habár a cím önmagában is elég beszédes, mégis előre el kell mondjam, hogy ez bizony nem egy délutáni matiné, nem finomkodó yuppie életérzés vagy megmondó társadalomkritika.
ez kőkemény realizmus, lemarja rólad a bőrt és kiforgat a testedből.
szexmánia, testnedvek, mélységes űr, titkos-kusza gyerekkor. teljes kiégettség és mérhetetlen szeretetvágy. ez Brandon (Fassbender) és Sissy (Mulligan), báty és húg, negatív és pozitív, benzin és gyufa. mert ahogy kéretlenül berobban a lány a báty életébe, nincs megállás lefelé. az éppen csak sejthető múlt mentén szedik egymást darabokra. Brandon egy érzelmi analfabéta, boldog-boldogtalannal explicit kalandokba keveredik, megszállottként hajszolja a testiséget. aztán amikor Sissy bolondos dívaként elénekli a New York, New York-ot egy őrjítően elegáns bárban, akkor elsírja magát, mint egy ötéves kisfiú. a húg pedig egyre jobban ragaszkodna, kötődne, leginkább Brandonhoz, de voltaképp bárkihez, aki hagyja. a báty viszont csak egyre jobban alámerül a pokolban, nincs az a hatalom, ami visszatartaná a totális kiüresedéstől.
Steve McQueen egyszerűen beledob és kiránt egy két órás helyzetbe/ből; nem magyaráz, nem kérdez, a maga nyers és vöröslően brutális valójában tálalja fel a nézőnek a két testvért. nem vezet kézen fogva, hanem azonnal magunkra hagy velük, hogy még inkább ott legyünk, amikor egymásra vágják az ajtót, amikor Brandon főnöke teszi a szépet húgának vagy amikor Sissy komoly lépésre szánja el magát.
a Shame nem enged, magával ránt a pokol utolsó utáni bugyrába, ahonnan a néző sem azonnal, de - Brandonnal ellentétben - legalább idővel kiszabadul. ami a célközönséget illeti, aki mondjuk látta és túlélte a Visszafordíthatatlant, az nyugodtan vágjon bele, mindenki más csak óvatosan, felvértezve.
Mulligan a 2011-es év két legjobb filmjében (Drive, Shame) bizonyította, hogy innentől nincs mit tenni, ő a filmipar új királynője, ahol megjelenik, ott szem nem marad szárazon. engem már rég numero uno rajongójának tudhat, imádlak Carey!
ami pedig Fassbendert illeti, nos, ugyanez csak pepitában. annyira hitelesen játssza Brandont, hogy szinte fáj nézni mennyire szenved és mennyire rá lehet ismerni benne a XXI. század emberi roncsaira. vagyis mostanra ő is megvett kilóra és azt hiszem, ezzel komplett Hollywood is így van. Michael, ich liebe dich!
Amerika a karácsonyfa alá kapja, mi 2013. januárjáig várhatjuk az újabb mesterművet.
a profán gondolatok kisöprik az agyam összes varázslatát, feldarabolják, középszerűségbe pácolják és kisütik a hétköznapok parazsán.
érzem, egyszerűen érzem, hogy csak napok esetleg hetek kérdése és bejelentik, hogy jön az idei szigetre florence az ő machinejával egyetemben. éppen az öreg kontinensen koncerteznek majd és pont a fesztivál ideje alatt van egy nagyobb lyuk a fellépő listában. szóval tudom.
a filmek védőszentje, Uránia pedig meghallgatta imáimat és végre a belvárosi mozi is leadja a Shame-t. éljenek a szentek és Michael Fassbender!
egy kicsit kiürült az agyam, vagy fogalmazhatnék úgy is, hogy letompult, kevesebb dolgot képes befogadni, de a zenét soha nem unom meg, ma a villamoson sem választott el sok attól, hogy felszakadjon belőlem az Arcade Fire. amúgy fogalmam sincs Murakami mit akar az 1Q84-el, olvasom buszon, vonaton, ágyban, ahol el tudod képzelni és nem jövök rá, nemértem. de ki fogom találni, mert az az érzésem, hogy valami nagyot tartogat, nekem. évfolyamdolgozat kicsit megkésve, de befejezve, iszonyú közérdekű, az állami kárfelelősség fejlődéséről szól a csodálatos unióban, kérlek ne zokogj az örömtől! Milánó megvolt, felemás érzésekkel, sok ember hiányzott onnan, és olyan, mintha csak pár hónapja jöttem volna haza. talán kicsit kellett is ez a kijózanodás, elvégre nem városokba, országokba kell szerelmesek lenni. a köztársasági elnök úr pedig akárhonnan is nézem, rettenetesen felb...osszant. szeretnék megmaradni naiv fruskának, de az ilyen hatalmi játszmák, kiadott ukázok olyanok, mint az öcsém 4 évesen - amit látnak, lerombolják. ám ha pozitívan tekintünk a dologra, tulajdonképpen két hozadékot is fel lehet lelni a sűrű csimbók között
egy: ettől kezdve tényleg bárki lehet köztársasági elnök. érted? te is, én is.
kettő: doktor is lehet bárki, vagyis egy egyszerű kis billentyűkombinációval (érted Pali bácsi szegény még baszakodhatott az írógéppel) secperc alatt lehet összerittyenteni egy 200 oldalas disszertációt.
én ko-mo-lyan örülök, két fal is ledőlt az egyszerű emberek előtt, végre eljöhet a doktorok országa, elvégre ez csak jót jelenthet, nem?
lehunyt szemmel az óceán mellett sétáltam, a vízből Beatles szólt, hogy 'here comes the sun', ugyanez volt a hátamra tetoválva és tökéletesen beszéltem olaszul.
ital a kezemben, a homok ég a talpam alatt és semmi nem számít.
majdhogynem folyt a könnyem egy tárgyaláson, ide is eljutottam nézzoda.
valahol 6 évvel ezelőtt, a piros fotelek kellemes rabságában, az első emeleti teremben, ott kellett volna még beszívni és jól érezni magunkat, de most nem ez a lényeg, hanem ott láttalak éjszaka. ami rém furcsa, hiszen nem is ismerlek igazán. florence welsh énekelt a folyosón, nyilván irodalom óra kezdődött, blőd dolgokról beszélt mindenki, hogy mi lesz velünk, ha kirántják alólunk a középiskola nevű szőnyeget. az arcodra tisztán emlékszem, a többieknek csak hangja volt és elmosódott teste. valamit csúnyán elronthattam, mert a tó is kiömlött, mindenfelé. olcsó voltam, annyira semmirekellő, de kézen fogtál és valahol mélyen mérhetetlenül boldoggá tesz, hogy újra tudok valaki másról is álmodni.
bad dreams bad dreams go away
good dreams good dreams here to stay
minek is tudunk egyáltalán álmodni?
ez a film 0% klisé és 100% életöröm.
annak ellenére, hogy Christopher Plummer végighaldokolja ezt a jó másfél órát, kevés ilyen pozitív filmet láttam mostanság.
Ewan McGregor, a kicsit szerencsétlen grafikus lába alól azonnal kicsúszik a talaj, ahogy az anyja halála után az apja bevallja, hogy meleg. most is meleg és mindig is az volt; mármint az elmúlt kb 40 évben, egészen amióta elvette az anyját. úgyhogy fogja és nekiáll kiélvezni a homoszexuális életet (már amennyire az ember 75 év körül kiélvezheti). melegekkel süt-főz, jár táncikálni, keresztrejtvényt fejteni, kongresszusi képviselőért szimpátiatüntetni és útközben még pasija is lesz, Goran Visnjic(!) a Vészhelyzetből (a Clooney-pótlék, igen).
ezzel párhuzamosan rákot is diagnosztizálnak nála, de olyasmi a hozzáállása, hogy voltaképp a negyedik stádium az jó, mert már nincs utána következő, tehát, ez jó hír, érted ugye?
a talajvesztett McGregor pedig rajzolja a szarabbnál szarabb grafikáit, olyan savanyú képet vág, hogy legszívesebben arcon öntenéd egy pohár vízzel és akkor egy jelmezes bulin összefut Freud-al (Mélanie Laurent), aki nem beszél, mert valami gégebizbasza van ráadásul bájosan kattant és akkor a két fél hopp, egymásra talál. a lány utazgat jobbra-balra, a fiú némileg összekapja magát, apuka meghal. Apa édes kutyája (Arthur) a párhoz csapódik végleg és akkor kerek is lehetne a történet, de persze a gonosz démonok mindig megkavarják a szart.
a lány fészkelődik a szinte túl jó párkapcsolatban, kilép és visszatáncol, de nem is tudom miért erről beszélek, mert tényleg Christopher Plummer az, akiért megéri megnézni ezt a filmet. zseniális elszólásai vannak, olyan keserédessé teszi az atmoszférát, hogy azt sem tudod, nevess-e vagy zokogj. hála a jó égnek, Oscar bácsi is honorálta ezt, szóval tessék csak tessék!
ez annyira csodálatos lett, hogy Cannes-ban ez lesz a nyitófilm. Wes Anderson újabb agymenése, alig várom, hogy letölthessem megérkezzen a mozikba!
(egyre kevésbé tökéletlen az élet és talán megtaláltam a kijáratot a biztonsági zónámból. hetek alatt öregszem éveket, lassan mint nő is olyan idős leszek, mint a testem. és ha párhuzamba kerülök magammal ki tudja, lehet, hogy felrobban az univerzum.)
tudjátok, hogy néha jóindulatú kényszerességbe csap át a filmimádatom és ez az oscar gála közeledtével mindig egy újabb szintre lép. idén sincs másképp, csak az Akadémia továbbra sem könnyíti meg a dolgomat azzal, hogy 9 filmet jelöltek a legfőbb kategóriában (oké tavaly 10 volt, befogtam), vagyis exponenciálisan több időt igényel, hogy minden filmet megnézzek és véleményezzek.
szóval megpróbálom megbontani a teret és lelassítani az időt, hogy az összes filmről úgy tudjak nyilatkozni, hogy láttam is... és idén valami újjal is megpróbálkozom: a XXI. század csodái az én életembe is beférkőztek, úgyhogy állandó netkapcsolat okán igyekszem majd közvetíteni az oscar-gála történéseit(26-ról 27-re virradó csodás éjszakán, külön posztban) a helyi művészmoziból, aztán lehet majd nagyokat derülni azon, hogy nóra mekkora ökörségeket hord halomra és még élvezi is.
a tavalyi rendszer marad: félkövérrel fogom megjelölni azt, amelyik szeretném ha nyerne a kategóriájában, dőlt betűvel pedig azt, amelyik szerintem nyerni fog.
LEGJOBB FILM
Éjfélkor Párizsban (Midnight in Paris, rendező: Woody Allen)
Woody Allen teljesen mást adott, mint amit vártam tőle. Nem imádom vagy utálom a filmjeit, inkább mindig szemöldök felhúzva állok hozzá. Olvastam pár helyen, hogy ez most jól sikerült és könnyen fogyasztható, aminek utólag igazat adok. 90% pozitív csalódás, (Owen Wilson tűrhető alakításáért plusz pont, Rachel McAdams modorosságáért mínusz pont) jaj-de-jó érzéssel jöttem ki a moziból, hogy miért? Mert kellett kicsit gondolkodnom is, de közben művtöris poénokon tudtam nevetni és egy egyszerű, de nagyszerű üzenettel eresztett utamra: miért hisszük mindig, hogy szebb/jobb/tökéletesebb volt a múltban? (Tisztázzuk azért, hogy nem szeretem jobban Allent.)
6.5/10
The Artist - A némafilmes (rendező: Michel Hazanavicius)
Nehéz erről a filmről teljes objektivitással írni, mert akármennyire is próbálom kerülni ilyenkor a filmkritikákat, én sem bírok ki mindent. Szóval A némafilmesről szuperlatívuszokban beszélnek a földgolyón mindenhol, ahol megfordult és ez csodálatosan visszacsatol az előző filmnél feltett utolsó kérdésemre. Ugyanis ez a kérdés a magyarázata a cannes-i, Oscar, BAFTA és millió egyéb jelölésnek és díjnak. Ám mielőtt valaki azt hinné, hogy egy olcsó trükk az egész Hazanavicius részéről, megcáfolnám. Ha a 9 jelölt közül meg kellene mondani, melyik A Mozi, akkor ez lenne az. A filmgyártás hőskorába visz vissza, a némafilmek olykor ijesztően csöndes világába. A történet önmagában egy legkevésbé sem újszerű love story, de a film a két főszereplőtől (plusz az állandóan ott tündérkedő foxitól) lesz az, ami. Ráadásul különösen ügyes gegekkel van megtűzdelve, és a zene is egészen passzol. A vége ugyanakkor eléggé kiszámítható, ez mégsem von le túl sokat a kerek egészből, vagyis végeredményben a CGI meg 3D világában röhejesen újszerűnek és tökéletesnek hat. Majdnem az is.
Azért fog nyerni, mert gyenge a többi.
8/10
Az élet fája (Tree of Life, rendező: Terrence Malick)
Terrence Malick eddig sem popcornzabáló blockbuster kasszarobbantó filmjeiről volt híres, Az élet fájával aztán végképp nem ebbe az irányba indult el. Rendkívül mélyre merítő szimbólumrendszeréhez nem elég az akarat, képesnek is kell lenni annak megértésére. Nincs lineáris történetvezetés, nincs eleje és vége, nincs mibe kapaszkodni, szóval tényleg csak extrém filmbuziknak való, vagy annak, aki imádja, ha neki kell megfejteni a dolgok értelmét, másnak nem lesz jó. Brad Pitt nagyon kegyetlen és elvhű, pont olyan amilyennek lennie kell, de rendezői Oscart ez soha nem fog érni, egyszerűen nem Akadémia-kompatibilis.
7/10
Hadak útján (War Horse, rendező: Steven Spielberg)
Sajnálom, tényleg, de érzem, hogy képtelen vagyok végignézni egy újabb hősies drámát állatokkal és heroikus zenei aláfestés alatt önmagukat feláldozó kiskatonákkal. Bizonyára kiváló háborús tömegjelenetek vannak benne és Emily Watsontól külön is elnézést kérek, mert őt imádom, de nem megy.
-/10
A leleményes Hugo (Hugo, rendező: Martin Scorsese)
Ez sajnálatos módon szintén kiesik az érdeklődési körömből, bármennyire kiterjesztően értelmezem is azt. Ami külön meglep, hogy Scorsese ebbe az irányba indult el, mondjuk egy Tégla vagy Az ártatlanság kora után. Eleve nem vagyok vevő a csodálatos elemekkel megtűzdelt dolgokra és amúgy is van mit nézni, már bocsánat.
-/10
Pénzcsináló (Moneyball, rendező: Bennett Miller)
Újabb Brad Pitt, de teljes már stílusban. Azt gondolom, hogy ez jórészt Amerikának szól, már csak annak okán is, hogy a baseball az óceánnak ezen az oldalán nem egy népsport és bizony ennek a mikéntjéről mesél nekünk a film, ami viszont nem mindegy, a hogyan. A kulcs pedig Aaron Sorkin forgatókönyve, aki már a tavalyi Social Networknél is megmutatta, hogy jobb figyelni, különben egy pillanat alatt elveszítjük a fonalat. Ez a feszesség az, amiért mégis jelentett valamit számomra is a Pénzcsináló, egy újabb Jerry Maguirenél többet.
7/10
A segítség (The Help, rendező: Tate Taylor)
Nos ugye ez egy ilyen esélyegyenlőségi mű, hogy a gonosz fehérek felneveltetik a fehér gyerekeiket a fekete nevelőnőkkel, de a közös wc-használatról már szó sem lehet. Ezt foglalja írásba Emma Stone a szolgalányok elbeszélései alapján. Azt kell mondjam, hogy a fehér oldal elég gyengén muzsikál, a Viola Davis alakította fekete szolgalány maga a tökély. Mivel régen volt utoljára ilyen témájú film, könnyen előfordulhat, hogy Oscar bácsi ide vándorol.
7.5/10
Utódok (The Descendants, rendező: Alexander Payne)
Nincsen Oscar George Clooney nélkül, voilá. Szóval végy egy idillikus helyet (Hawaii) és töltsd meg bánattal, kabumm, kész dráma halvány humorral. Szerencsére Clooney egyre komolyabban veszi magát, ami szerepről szerepre jobban áll neki, és mostanra egy családapa minden gondját baját is hitelesen prezentálja. Szóval gyakorlatilag egy one-man-show-t látunk és nincs is hiányérzet, úgy jó, ahogy van.
8/10
Rém hangosan és irtó közel (Extremely Loud and Incredibly Close, rendező: Stephen Daldry)
Elérhetetlen jelenleg, fogalmam sincs mi is ez pontosan, de a címe nem rossz.
-/10
hol van innen a Drive és vele Nicolas Winding Refn, HOL? amúgy meg Trier nyilvánvalóan nem egy Akadémia-kompatibilis fazon, cannes-i magánszáma óta pedig még kevésbé. nem mintha hajlandó lenne betenni a lábát Amerikába.
Legjobb rendező
Woody Allen (Éjfélkor Párizsban)
Michel Hazanavicius (The Artist - A némafilmes) - ebben a mezőnyben nem is lehet kétség.
Terrence Malick (Az élet fája) - túl művészi az Akadémiának.
Alexander Payne (Utódok) - ha Michel nem,ő a másik esélyes.
Martin Scorsese (A leleményes Hugo) - nem kaphat újat, még nem.
Legjobb férfi főszereplő
Demián Bichir (A Better Life)
George Clooney (Utódok)
Jean Dujardin (The Artist - A némafilmes) - a francia sármja megveszi kilóra az Akadémiát.
Gary Oldman (Suszter, szabó, baka, kém) - túl angol Hollywoodba, pedig nagyon megérdemelné, nem csak emiatt a film miatt.
Brad Pitt (Pénzcsináló)
hol van Ryan Gosling (Drive) és Michael Fassbender (Shame, Jane Eyre) HOL?
Legjobb női főszereplő
Glenn Close (Albert Nobbs) - a gond, hogy nem volt túl nagy hírverése.
Viola Davis (A segítség)
Rooney Mara (A tetovált lány) - túl underground a vörös szőnyeghez.
Meryl Streep (A Vaslady) - legyen végre harmadik, már én érzem magam kellemetlenül évek óta...
Michelle Williams (Egy hét Marilynnel) - még bezavarhat.
hol van Carey Mulligan (Drive, Shame) és Kirsten Dunst (Melankólia) HOL?
